“A bűnöző kínzása a tárgyalás során olyan kegyetlenség, amelyet a legtöbb nemzet szokása szentesít. Azzal a szándékkal alkalmazzák, hogy vagy rávegyék, hogy bevallja a bűnét, vagy magyarázatot adjanak bizonyos ellentmondásokra, amelyekbe a kihallgatása során vezették; vagy felfedjék a bűntársait; vagy valamiféle metafizikai és felfoghatatlan gyalázatos megtisztulás céljából; vagy végül, hogy felfedezzenek más bűncselekményeket, amelyekkel nem vádolják, de amelyekben bűnös lehet.” -,A bűncselekményekről és a büntetésről
Cesare Beccaria olasz politikus és filozófus nagy hatással volt a nyugat-európai büntetőjogi reformra. Azzal érvelt, hogy a büntető igazságszolgáltatás hatékonysága inkább a büntetés bizonyosságától, mint annak szigorúságától függ. A büntető igazságszolgáltatásról szóló egyik úttörő művét ebben az időben Beccaria írta, az 1764-ben megjelent Bűncselekményekről és büntetésekről címűt. A könyv a racionalizmus és az utilitarizmus hitén alapult, hogy az egész büntetőjogi rendszert felvilágosultabbá és logikusabbá reformálja. Beccaria hitt a büntetésben, amennyiben az logikus, ragaszkodott a kínzó taktikák ellen, és a bűnözés elleni megelőző intézkedéseket támogatta a büntetésekkel szemben. Beccaria a maga korában forradalmár volt, mivel az egyház és az állam szétválasztása mellett érvelt a büntetés-végrehajtásban. Úgy vélte, hogy a bűnözés gyökere nem az eredendő bűn, hanem a társadalmi igazságtalanság, ezért az egyháznak nem szabadna beavatkoznia az igazságszolgáltatási rendszerbe.
